Sokat hallunk arról, hogy egy pohár bor milyen jót tesz a szívünk egészségének. Egy új elemzés szerint azonban egy sör elfogyasztása is hasonló előnyökkel járhat.
Andrea Giancoli, az Amerikai Dietetikus Szövetség szóvivője szerint az eredmény nem meglepő, mivel mindkettő alkoholtartalmú. Borfogyasztás esetén az alkoholbevitel növekedésével a kockázat is megnőtt. Giancoli azzal magyarázta a jelenséget, hogy a mértékkel fogyasztott alkohol növeli a HDL, vagyis a jó koleszterin szintjét, és minél magasabb a HDL-szint, annál védettebbek vagyunk a szívbetegség ellen. A kutatók azt is hozzátették tanulmányukban, hogy az alkohol kis mennyiségben - egyéb egészségügyi előnyei mellett - jótékony hatást gyakorol a vérlemezkékre és a gyulladásra is.
Giancoli elmondta, hogy a sörfogyasztásnak olyan jótékony hatásai is lehetnek, amivel a bor nem rendelkezik. A sör több vizet tartalmaz, ezért mivel az emberek hamarabb eltelnek vele, könnyebb korlátozniuk az alkoholfogyasztást. A kutatók szerint a szívbarát tulajdonságok nem vonatkoznak az égetett szeszekre, bár ezzel kapcsolatban kevesebb szakirodalom áll rendelkezésre.
A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták, nem tanácsos pusztán a szív egészségének megőrzése iránti vágy miatt rászokni a napi egy sör fogyasztására.
A European Journal of Epidemiology legutóbbi számában megjelent tanulmány szerint sokan nincsenek tisztában a mértékletes alkoholfogyasztás korlátaival: nőknek egy, férfiaknak két pohár naponta. Giancoli szerint az alkohollal pengeélen táncolunk. Amint ennél többet iszunk, máris fennáll a negatív egészségügyi hatások kockázata. Az általános szabály tehát az, hogy napi egy pohár ital egészséges, ezen felül már nő a káros egészségügyi hatások valószínűsége.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.